Hazai vállalkozások tanultak a textilipari gyártástrendekről
A hazai textilgyártásban résztvevő, fejlődni képes középvállalatok szerezhettek pótolhatatlan ismereteket a HGC Akadémia júliusi szakmai útján. A programban résztvevő vállalkozások ezúttal az Eurecat katalóniai kutatóintézetbe, illetve a műszaki textíliák, a konfekcióipari gépek és technológiák egyik legnagyobb európai bemutatójára az International Exhibition of Textile Machinery ( ITMA) 2019 kiállításra látogathattak el.
Mivel Magyarországon az utolsó ruhaipart érintő szakmai vásár 2001-ben, az utolsó divatnapok alkalmával volt, a hazai szakembereknek kevés lehetősége van a ruhaipar, bútoripar vagy az autóipar konfekcionáló részéből a friss, új, világszínvonalú információkat megszerezni. Európában hátrom szakmai vásár van, amelyek közül kiemelkedő a négyévente megrendezésre kerülő ITMA, amely 2019-ben is az egyik legfontosabb eseménye volt a globális textil- és ruházati technológiai ipar számára. Ezt igazolja, hogy mintegy 200 000 négyzetméternyi kiállítási területen, 45 országból több mint 1500 kiállítót és több mint 100 000 szakmai látogató volt kíváncsi a kiállításra.
Annak ellenére, hogy az ITMA elsősorban az alapanyaggyártóknak a vására, ebben az éveben mégis számos cég a digitális nyomtatástól az automata szabászaton át az egészen egyedi, speciális megoldásokig, abszolút innovatív fejlesztéseket bemutató standdal jelentkezett. Ezek azok a szakmai fórumok, amelyeken felkészülhetnek a hazai gyártók arra, hogy mit kel tenniük ahhoz, hogy a versenyképességüket megőrizzék, vagy növeljék, hiszen e nélkül az ismeret nélkül ki fognak szorulni a piacról, hiszen ma egy vállalkozás sikere nem azon múlik, hogy mit gyárt, hanem hogy mivel és hogyan gyártja. A HGC Akadémia szakmai útja elsősorban arra a tényre hívta fel az ágazatból érkezett kis és közepes vállalkozások vezetőinek a figyelmét , hogy ahhoz, hogy nagyobb vállalkozásokká váljanak meg kell értsék, hogy miért fontosak a fejlesztések, illetve, hogy melyik fejlesztések integrálásáról érdemes elgondolkozniuk.
Többek között ehhez segítette hozzá a vállalkozásokat a szakmai út második napján az Eurecat katalóniai kutatóintézetben tett látogatásuk is, ahol az iparágat is érintő technológiai kutatások, robottechnológiai fejlesztések és a jövőbe mutató rendszertechnológiák kialakításáról szerezhettek ismereteket.