Új piacok, új lehetőségek
Jelentős olyan potenciál van a magyar vállalkozásokban, melyeket a bejáratott csatornák hiányában nem tudnak kiaknázni – mondta Szakács András a PMG Füssen GmbH beszerzési vezetője az IFKA HGC Akadémia üzleti találkozóját követően. Hozzátette – a kiváló kezdeményezésnek köszönhetően, számos olyan üzleti lehetőségeket találtunk az itt megjelent cégeknek, amelyek a nyugat-európai piacra jutáson túl, az új iparágakba való bekapcsolódás lehetőségét is jelentheti számukra.
A közel 300.000 eurós éves beszállítói lehetőséget kínált az a HGC üzleti találkozó amelyet Dr, Bencsik Dávid stuttgarti külgazdasági attasé együttműködésével szervezett a HGC Akadémia. Az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. tárgyalójában tartott eseménynek köszönhetően, 12, köztük számos a HGC Középvállalati Fejlesztési Programban résztvevő vállalkozás kaphat lehetőséget, hogy új nyugat-európai piacok felé nyitva, új iparágakba kapcsolódhasson be.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium segítségével a HGC Akadémia szervezte szeptemberben azt a stuttgarti tematikus szakmai utat, amelynek eredményeképpen és folytatásaként létrejöhetett a mostani üzleti találkozó. A kétnapos fórum kapcsán Szakács András elmondta, hogy szinte minden vállalattal találtak valamilyen kapcsolódási pontot. Kiemelte - nagyon fontos, hogy egy ilyen piaci lehetőség egyúttal új referenciákat is jelent a vállalkozások számára ahhoz, hogy az autóiparon belül tovább bővíthessék beszállítói palettájukat. Barta Balázs a Pannon Gazdasági Hálózat ügyvezető igazgatójának, a HGC Akadémia projektvezetőjének tájékoztatása szerint a következő üzleti találkozó december 10-én és 11-én lesz
Képen: Szakács Andrást (baloldalt) Barta Balázs HGC Akadémia projektvezetője fogadta