Magyarországi vállalkozások felé nyitottak a Bajor vállalatok
A személyes tapasztalatok és kapcsolatok bővítésén túl az üzleti életben hasznos információk megszerzését is jelentette a HGC programban résztvevő vállalatok számára a Müncheni tematikus szakmai út.
A HGC akadémia programban résztvevő cégeknek lehetőségük nyílik a különböző tematikus szakmai utak során tapasztalatszerzésre, kapcsolatépítésre, illetve a szakterületükhöz illeszkedő szakmai kiállítások megtekintésére. Üzletembere találkozókat szerveznek részükre, ezen kívül lehetőségük van az adott területen működő külképviseletek gazdasági területein is kapcsolatokat építeni, gazdasági irányaikkal megismerkedni.
A Müncheni tematikus szakmai út részeként a cégek képviselői képet kaptak a Bajor – Magyar gazdasági kapcsolatokról, az abban rejlő lehetőségekről, a külgazdasági attaséval eltöltött közel kétórás találkozó során. A program kiemelt része volt a BMW gyárban tett szakmai látogatás, az Elektonica 2018 kiállítás megtekintése, valamint a Bajor üzletember találkozón való részvétel.
A programrész kiemelt célja, hogy a gyorsnövekedésű vállalkozások vezetői megszerezhessék a nemzetközivé váláshoz szükséges kompetenciákat, hogy korszerű technológiákat alkalmazva használják az ipar 4.0 lehetőségeit, automatizálják a termelést, kiemelt figyelmet fordítsanak az innovációs tevékenységekre, vegyenek részt kutatás-fejlesztési programokba, alkalmazzanak korszerű vállalatirányítási rendszereket, és erősítsék külpiaci jelenlétüket.