Elkészült a Magyar Multi Program elmúlt egy évét bemutató kötet
Dr. György László hangsúlyozta: a Magyar Multi Program az abban részt vevő vállalatok egyedi fejlődését jelentős pénzügyi erőforrásokkal segíti, illetve testre szabott szakmai támogatást nyújt további fejlődésükhöz, hogy regionális szereplőkké válhassanak.
A program kiemelt feladata a hazai vállalatok megerősítése, hogy nemzetközi színtéren is versenyképesek legyenek.
Az ITM gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára kifejtette: a programban résztvevő kis- és közepes cégek kiválasztásánál két fő szempontot vettek figyelembe. A vállalkozásoknak a program indulását megelőző 3 évben évi 20 százalékkal kellett növelniük nettó értékesítésüket, vagy évi 50 százalékkal exportjukat.
Forrás: MTI
Fotó: Szalai Ádám